Köszöntelek a tudatos esküvőre készülők között!
Szuper, hogy feliratkoztál erre a kurzusra, biztosíthatlak róla, hogy nem fogod megbánni, sőt
jelentős anyagi előnyöd fog származni belőle. Az itt felhalmozott információk akkora értékek lehetnek számodra, hogy akár pénzt is kérhetnék érte. Pl írhatnék egy könyvet belőle, vagy indíthatnék egy fizetős esküvőszervező tanfolyamot. Lehet, hogy egész jól keresnék vele, de itt nem ez volt a célom.
Engedd meg, hogy először is bemutatkozzam:
Ofner László (dj Catana) vagyok és 2018-ban éppen 30 éve, hogy dj-ként a szórakoztatom a közönségem. Gondolhatod, hogy a 3 évtized alatt hány és hány rendezvényen és esküvőn zenéltem, hány rendezvényt szerveztem. Szóval sokat tudok mesélni róla. Márpedig az esküvő megszervezése az egy kőkemény rendezvényszervezői munka.
Nekem is volt esküvőm
Nekem is volt esküvőm és én is találkoztam a szerelemmel, ami szerencsére még mindig izzik a feleségem iránt több, mint 20 év elteltével is. Én is tudom, hogy milyen az, amikor szeretnéd mindenkivel megosztani az örömöd, amikor a tőled telhető legjobbat akarod kihozni abból, amiről évek óta álmodsz. Szeretnéd mindenből a legjobbat nyújtani és mutatni azon a bizonyos napon és ezért mindent elkövetsz. Hónapokig készülődsz, tervezel, szervezel, hogy a végén mindenkinek melegség járja át a szívét és a házasságkötésetek napja a boldogságot jelentse. Az én célom ebben az esetben, hogy ebben a boldogságodban legyen egy morzsányi szerepem.
Ha csak egy tippemet is megfogadod, vagy egy ötletre is vevő vagy, ha néhány tapasztalattal hozzájárulhatok a boldogságotokhoz, akkor már elértem a célom.
Szervezd meg álmaid esküvőjét!
Feltételezem, hogy Téged sem vet fel a pénz és egy esküvő bizony nem olcsó mulatság. Sok kompromisszumot kell kötni és alaposan meg kell gondolni, hogy mire mennyit költünk.
Olyan információkat fogok megosztani veled, amik hosszú évek tapasztalatain alapulnak.
Így az anyagi lehetőségeidből kiindulva
képes leszel megszervezni álmaid esküvőjét.
A szakmában eltöltött évtizedek alatt, volt szerencsém nagyon sok esküvőszervezővel és esküvői szolgáltatóval beszélgetni. Sok információt összegyűjtöttem ezekből a beszélgetésekből. Esküvői történeteket is naphosszat mesélhetnék.
Ebben a kurzusban összeszedtem azokat a legfontosabb információkat amik feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy tökéletes esküvőt tudj szervezni magadnak. Olyat, amire jó szívvel emlékeznek a szülők, a rokonok és a barátok, ami átmelegíti a szíved valahányszor visszagondolsz majd rá.
Ha profi esküvőszervezővel dolgozol, akkor bizonyára ezek közül sok trükköt Ő is ismer, de legalább Te is tisztában leszel vele, hogy mire kell odafigyelnetek. Hiszen ez mégiscsak a Te esküvőd, ami
legyen olyan mint amilyennek megálmodtad.
Miről is lesz szó?
Ebben a 0. részben szeretnélek megismertetni azokkal a témákkal mikről az elkövetkező napokban kapni fogod a leveleket. Egymás után, naponta küldöm a sorozatot, hogy legyen időd elolvasni és átgondolni a leírtakat.
1. rész: A 10 legfontosabb dolog amit időben kell elintézned
Az első részben arra a 10 legfontosabb dologra szeretném felhívni a figyelmed amit időben kell elintézni, hogy tökéletes legyen az esküvőd.
Évente több, mint 40.000 esküvőt szerveznek Magyarországon, vagyis másik 40.000 párral kelsz versenybe amikor elkezded összeszervezni az esküvői szolgáltatóid a nagy napra. Ebben a listában szedtem össze a 10 legfontosabb dolgot amit érdemes
másokat megelőzve leszervezned.
2. rész: Hogyan válassz szolgáltatót
Ebben a második részben arról mesélek, hogy az internetet böngészve hogyan tudod első ránézésre megállapítani a több ezer vállalkozó közül, hogy ki az, aki megfelelő szolgáltatást fog számodra nyújtani. Ha sikerült leszűkítened a jelöltek listáját, akkor mire figyelj amikor személyes kapcsolatfelvételre kerül sor. Nem könnyű látatlanban választani, de talán
az itt leírtak alapján könnyebb dolgod lesz és sok bosszúságtól megkíméllek a tapasztalataimmal.
3. rész: Miket kell leszervezni
Hogyan és mikor kell nekiállni? Mi a sorrend? Pontosan miket is kell leszervezni? Ezekre mind megadom a választ. Ne akarj mindent egyedül megcsinálni. Tippeket adok, hogy ki lesz a segítségedre és mit lehet, mit kell majd rábíznod. Ki és minek lesz a felelőse. Egy komplett megvalósítási tervet és forgatókönyvet adok a kezedbe amiből kiindulhatsz, így már ha nem is gyerekjáték, de sokkal könnyebb lesz megszervezni.
4. rész: a 10 leghasznosabb esküvőszervező tipp profiktól
Írtam, már, hogy rengeteg szolgáltatóval beszélgettem az elmúlt évek alatt.
Kiktől lehetne jobba tanulni és kiktől érdemes a leginkább megfogadni a szakmai tanácsot, mint a profiktól akik a saját szakmájukban a toppon vannak és évente több tucat esküvőn dolgoznak. Láttak már egyet, s mást, gondolhatod.
Ebben a részben több tízezer rendezvény tapasztalata van összesűrítve. Az összegyűjtött információkat egy csokorba szedtem és kiválasztottam azt a 10 leghasznosabb tippet
amit egytől-egyig mindenki megemlített és ami a leghasznosabb lehet számodra.
5. rész: 10 tipp, hogyan spórolj meg drága forintokat az esküvődön.
Ebben a részben anyagiaskodunk egy kicsit. A spórolás nem egyenlő a lemondással. Azáltal, hogy valamit ésszerűbben tudunk megoldani, lehet, hogy több, jobb, nagyobb igényt tudunk kielégíteni. Min lehet, min érdemes és min nem szabad spórolni az esküvőn? Mi az amire a évek múlva is emlékezni fognak a vendégek és mi az ami csak múló pillanat. Mi, mennyibe fog kerülni? Mennyit kell gyűjtened?
Itt megadom a választ minden anyagi jellegű kérdésedre.
6. rész: Milyen zene legyen az esküvői szertartáson és mit játsszon a dj a lakodalomban?
Hozzám, mint dj-hez ez a téma áll a legközelebb. Erről tényleg napokig tudnék beszélni. Nem könnyű olyan dj-t találni aki
egyszerre tud zenélni a nagymamádnak és a barátaidnak. Sokkal komolyabb felkészülést igényel az esküvői műsor, mit egy klub fellépés. Nem csak zenei tippeket adok a szertartásoz, de azt is elárulom, hogy hogyan ismered fel azokat a dj-k akikben biztosan nem fogsz csalódni. Megtudod, hogy mik azok a jelek amiket ha látsz, azonnal menekülnöd kell és melyek azok amik garanciák a jó bulira és a korrekt szolgáltatásra.
7. rész: Milyen a jó ceremóniamester, vagy vőfély?
Nem vőférj!
Vőfély! Ő a hivatalos házigazda aki irányítja, koordinálja az estét, aki kapcsolatot teremt a háziak, a vendégek és a szolgáltatók között. Milyen legyen? Népies, harsogó, vagy diszkrét, visszafogott? Vőfély, vagy ceremóniamester? Tisztába tesszük a fogalmakat. Mitől lesz jó, hogyan fog plusz értéket adni az esküvődnek? Mire figyelj a kiválasztásakor? Ezeket elemezzük ebben a részben.
8. rész: Milyen a jó esküvői fotós, videós?
Hogyan válaszd ki a megfelelő esküvői fotós, vagy videós szolgáltatód? Mire ügyelj a tárgyaláskor, mire figyelj az árajánlatánál? Honnan tudod megállapítani, hogy profi munkára számíthatsz-e? Mit kaphatsz a pénzedért?
9. rész: 11 szuper dekorációs tipp egy profi dekoratőrtől
Amikre lehet, hogy nem is gondoltál elsőre. Egy profi dekoratőr avat be a teremdíszítés és a stílusok rejtelmeibe. Mesél a csokroktól a stílusokon keresztül a színekig és anyagokig minden olyan apróságról, amivel csak akkor lehetsz tisztában, ha rendezvényszervezéssel foglalkozol.
Mire figyelj, mire kérdezz rá, ha a helyszínre tárgyalni mész. Ezek után akár már profi rendezvényszervezőnek is felcsaphatsz.
10. rész: 40 + 7 tipp a koszorúslányoknak
A koszorúslánynál legyen
"anti-ara-para" doboz! Legyen benne minden a fejfájás csillapítótól a varrókészletig. Ebben a részben összeszedtem azt a 40 dolgot ami jó, ha ott van a koszorúslányod "
anti-ara-para" készletében. + 7 teendő amire gondja kell, hogy legyen az esküvőt megelőző és az esküvő napján. Jobb, ha ezt a részt majd vele is megosztod.
A mai ajándékod az Esküvő Akadémia FB csoportban találod
Elindítottam a Facebook-on egy zárt csoportot, ahol kérdéseket tehetsz fel a kurzus egyes részeivel kapcsolatban, vagy megoszthatod tapasztalataid a csoport többi tagjával.
Amíg megkapod az első részt, addig lépj be a
Facebook csoportba!
Ha még belefér az idődbe, egy lájkot megköszönnék az
Esküvő Dj Műsor oldalamnak is 🙂
Készen állsz az első részre? ===>... holnap küldöm.
Baráti üdvözlettel: Ofner László (Dj Catana)