Fergeteges lagzi parti Bernadettel és Gáborral

Fergeteges lagzi parti Bernadettel és Gáborral

Bernadett és Gábor egybekelését ünnepeltük a hétvégén a Kis Tirol étteremben Budapesten. A szűk családtagok és a legközelebbi barátok vettek részt a vacsorán és a lagzin. A kis létszám ellenére akkora parti hangulat volt, hogy ég évekig fognak róla beszélni.

“Számomra az legjobb visszajelzés az a taps amit a buli végén kapok és amit ebben a videóban sikerült megörökítenünk. Köszönöm a meghívást! – Dj Catana”

Péteri Csaba ceremóniamesterrel dolgoztam együtt, aki nagyon kitett magáért. Csabit még hét évvel ezelőtt a Mix8 Deejay TV-ben ismertem meg, ott műsorvezetőként dolgozott. Akkor is kedveltem a műsorait, és most is kiválóan végezte a feladatát. Jól tudtunk együtt dolgozni, meg is lett az eredménye.

Jó hangulatú társaság volt, még a nyitótáncot sem tudták megvárni, a leves és a főétel között már voltak akik táncra perdültek. Vonatozás, limbózás, menyasszonytánc, csápolás az AC/DC-re, lassúzás, modern zenék és retrók, minden volt amire bulizni lehet.

Ismét készítettem a telefonommal egy kis ízelítőt, hogy milyen is egy Esküvő Dj Műsor velem és a bulizásra éhes közönséggel. 🙂


Ha szeretnél Te is egy fergeteges bulit az esküvődre, kérj azonnali árajánlatot!